ÁRTALMATLAN TALÁLKOZÁS
○ Nettie ○
Talán nem a legjobb szórakozás szombat estére a könyvtárban üldögélés, egy elhasznált matekkönyv felett. Az agyam belefásult a sok tanulásba, a szemem előtt már csak számok lebegtek. Szemhéjam is kezdett leragadni, de muszáj volt megtanulnom az anyagot.
Hamarosan jönnek a vizsgák, nekem pedig meg kell tartanom az ötös átlagomat.
Lábaimat a szék köré csavartam, majd halkan rugdosni kezdtem, miközben szemeimet újra és újra végigjárattam a matek egyenleteken.
- " Nem megy. Már ötször átnéztem, mégsem értek semmit. Meg fogok bukni. Bár ezt magam sem hiszem."
- Ms. Jensen! - hallottam meg a könyvtárosnő fáradt és unott hangját. - Későre jár. Az édesapja már biztosan aggódik.
- Igaza van, Karla - sóhajtottam, majd nagy nehezen felálltam. A fenekem már elzsibbadt a sok üléstől. Megfogtam a könyveimet és egymásra rakosgattam, majd egyszerűen bedobtam őket a kis, vörös táskámba. Felkaptam a hátamra, majd lesétáltam három lépcsőfokot és az előtérbe jutottam, ahol Karla kezével támasztotta ki a fejét a pulton.
Vastagkeretes szemüvege mögül, barna szemeit meresztgette rám. Kipárnásodott arcát, vörös, festett fürtök ölelték körül. Az egyik ilyen fürtöt hüvelyk és mutató ujja közé fogta és úgy csavargatta.
- Köszönöm, hogy itt tanulhatok még ilyen későn is - mosolyogtam rá. A harmincas éveiben járó nő felemelkedett, megfogta a kulcsokat és pörgetni kezdte őket.
- Ne aggódjon, kincsem. Jó látni, hogy ilyen szorgalmasan tanul. Orvos akar lenni, igaz? - Karlával nem tegeződünk, mégis olyan becenevekkel illet engem, mint "Kincsem", "Aranyom" vagy "Bogaram". Ahogyan anya is hívott régen.
- Pontosabban idegsebész - mondtam, miközben a nő lekapcsolta a villanyokat, így a szobára sötétség telepedett. Kiléptünk az üvegajtón, melyen túl még mindig világított a gyér lámpa.
- Tudja, Aranyom, nem értek én az ilyenekhez. Én úgy vagyok vele, hogy minden orvos, orvos. Érti, mit akarok ezzel mondani? - zárta be az ajtókat.
- Persze - nevettem halkan, majd Karlával együtt lesétáltunk a csigalépcsőkön és kiléptünk az éjszakába.
Az autósok idegesen dudáltak, a Főutcán pedig zajlott az élet, úgy, mint általában. Kürtöskalács illata kúszott a levegőben, amitől összefolyt a nyál a számban.
- Busszal megy haza, igaz? Akkor jobb, ha siet - nyújtózkodott a nő.
- Igaza van. Köszönök mindent. Jó éjszakát - köszöntem el a nőtől, majd a buszmegálló felé vettem az irányt.
Kellemes, meleg idő volt, annak ellenére, hogy még csak tavasz elején jártunk.
Gyorsan szedtem a lábaimat, mert nem akartam lekésni az utolsó buszt. Mikor így jártam, öt kilométert kellett megtennem hazáig. Mivel gyenge szervezetem van, ezért szinte rögtön elájultam, ahogyan haza estem. Többé nem akartam azt eljátszani.
Hamarosan meghallottam az ismerős hangot, majd mikor felemeltem a fejem, megláttam a fehér buszt, ahogyan megáll a buszmegállóban.
Felszálltam, felmutattam a bérletem és leültem az utolsó előtti sorba, az ablak mellé.
A buszon csak a sofőr, egy terhes nő és két kisfiú voltak, rajtam kívül. Sóhajtottam, majd megfordítottam a fejem és az ablakot kezdtem bámulni, melynek felszínén megpillantottam a saját, sápadt tükörképemet. Pár perc múlva hirtelen fékezett a busz, mire majdnem kiestem a székből. Mikor kinyíltak az ajtók, hangos nevetés csapta meg a fülemet, mire odakaptam a fejem. Egy srác köszönt el a barátaitól, miközben nagyokat szórakoztak valamin. A fiú fellépett a buszra, tekintetünk pedig szinte azonnal találkozott.
A fiú szemei kékek voltak, olyanok, akár az éjszakai tenger csillogó felszíne.Úgy éreztem, tekintete csontig hatol bennem.
Éj fekete haja homlokára tapadt, pár kósza fürt pedig a szemébe lógott.
Megbabonázva nézett engem, mintha csak most látott volna először hozzám hasonló lányt. Viszont én sem tudtam levenni róla a szemem.Levegőt is elfelejtettem venni.
Mikor tüdőm kezdett összeszorulni, gyorsan elkaptam a fejem, szemem sarkából pedig láttam, ahogyan szinte ő is ugyanakkor szentelte másnak a figyelmét.
Lábaimat a szék köré csavartam, majd halkan rugdosni kezdtem, miközben szemeimet újra és újra végigjárattam a matek egyenleteken.
- " Nem megy. Már ötször átnéztem, mégsem értek semmit. Meg fogok bukni. Bár ezt magam sem hiszem."
- Ms. Jensen! - hallottam meg a könyvtárosnő fáradt és unott hangját. - Későre jár. Az édesapja már biztosan aggódik.
- Igaza van, Karla - sóhajtottam, majd nagy nehezen felálltam. A fenekem már elzsibbadt a sok üléstől. Megfogtam a könyveimet és egymásra rakosgattam, majd egyszerűen bedobtam őket a kis, vörös táskámba. Felkaptam a hátamra, majd lesétáltam három lépcsőfokot és az előtérbe jutottam, ahol Karla kezével támasztotta ki a fejét a pulton.
Vastagkeretes szemüvege mögül, barna szemeit meresztgette rám. Kipárnásodott arcát, vörös, festett fürtök ölelték körül. Az egyik ilyen fürtöt hüvelyk és mutató ujja közé fogta és úgy csavargatta.
- Köszönöm, hogy itt tanulhatok még ilyen későn is - mosolyogtam rá. A harmincas éveiben járó nő felemelkedett, megfogta a kulcsokat és pörgetni kezdte őket.
- Ne aggódjon, kincsem. Jó látni, hogy ilyen szorgalmasan tanul. Orvos akar lenni, igaz? - Karlával nem tegeződünk, mégis olyan becenevekkel illet engem, mint "Kincsem", "Aranyom" vagy "Bogaram". Ahogyan anya is hívott régen.
- Pontosabban idegsebész - mondtam, miközben a nő lekapcsolta a villanyokat, így a szobára sötétség telepedett. Kiléptünk az üvegajtón, melyen túl még mindig világított a gyér lámpa.
- Tudja, Aranyom, nem értek én az ilyenekhez. Én úgy vagyok vele, hogy minden orvos, orvos. Érti, mit akarok ezzel mondani? - zárta be az ajtókat.
- Persze - nevettem halkan, majd Karlával együtt lesétáltunk a csigalépcsőkön és kiléptünk az éjszakába.
Az autósok idegesen dudáltak, a Főutcán pedig zajlott az élet, úgy, mint általában. Kürtöskalács illata kúszott a levegőben, amitől összefolyt a nyál a számban.
- Busszal megy haza, igaz? Akkor jobb, ha siet - nyújtózkodott a nő.
- Igaza van. Köszönök mindent. Jó éjszakát - köszöntem el a nőtől, majd a buszmegálló felé vettem az irányt.
Kellemes, meleg idő volt, annak ellenére, hogy még csak tavasz elején jártunk.
Gyorsan szedtem a lábaimat, mert nem akartam lekésni az utolsó buszt. Mikor így jártam, öt kilométert kellett megtennem hazáig. Mivel gyenge szervezetem van, ezért szinte rögtön elájultam, ahogyan haza estem. Többé nem akartam azt eljátszani.
Hamarosan meghallottam az ismerős hangot, majd mikor felemeltem a fejem, megláttam a fehér buszt, ahogyan megáll a buszmegállóban.
Felszálltam, felmutattam a bérletem és leültem az utolsó előtti sorba, az ablak mellé.
A buszon csak a sofőr, egy terhes nő és két kisfiú voltak, rajtam kívül. Sóhajtottam, majd megfordítottam a fejem és az ablakot kezdtem bámulni, melynek felszínén megpillantottam a saját, sápadt tükörképemet. Pár perc múlva hirtelen fékezett a busz, mire majdnem kiestem a székből. Mikor kinyíltak az ajtók, hangos nevetés csapta meg a fülemet, mire odakaptam a fejem. Egy srác köszönt el a barátaitól, miközben nagyokat szórakoztak valamin. A fiú fellépett a buszra, tekintetünk pedig szinte azonnal találkozott.
A fiú szemei kékek voltak, olyanok, akár az éjszakai tenger csillogó felszíne.Úgy éreztem, tekintete csontig hatol bennem.
Éj fekete haja homlokára tapadt, pár kósza fürt pedig a szemébe lógott.
Megbabonázva nézett engem, mintha csak most látott volna először hozzám hasonló lányt. Viszont én sem tudtam levenni róla a szemem.Levegőt is elfelejtettem venni.
Mikor tüdőm kezdett összeszorulni, gyorsan elkaptam a fejem, szemem sarkából pedig láttam, ahogyan szinte ő is ugyanakkor szentelte másnak a figyelmét.
○ Barth ○
Későre járt már, mikor a barátaimmal elhagytuk a mozit. Kezeimet a zsebembe dugtam és lomhán emeltem a lábaimat, míg a filmet beszéltük a fiúkkal. Egyikünknek sem tetszett. Egy pasasról szólt, aki átkerült egy másik világba és azt hitték róla, hogy ő a nagy Oz. Vagy micsoda. Hirtelen megcsörrent a mobilom SMS-t jelző hangja, mire a fiúk ujjongatni kezdtek mögöttem. Ők is tudták már, hogy a barátnőm, Josie küldött üzenetet.
- Csönd legyen! - förmedtem rájuk, majd elnevettem magam.
Elővettem a telefonomat, majd megnyitottam az SMS-t.
Szia, szerelmem!
Nem akarsz átjönni ma este? Anyáék elmentek színházba és csak holnap jönnek haza. Megnézhetnénk egy filmet ...
- Na, mi a helyzet, Rómeó? - vihogott Matt, kivillantva ezzel a dohányzás miatt elsárgult fogait.
- Lépnem kell - úgy mondtam, mintha sajnálnám, de legbelül örültem nekem. Rég nem találkoztam Josie-vel. - Mikor is jön a legutolsó busz?
Zeke a csuklójára szorított órára pillantott. - Két perccel ezelőtt.
Egy ideig csak tanácstalanul bámultuk egymást, majd szinte egy emberként rohanni kezdtünk. Végig a keskeny járdákon, egymást lökdösve és vihogva. Mint egy csapat idióta.
Mikor befordultunk a sarkon, észre vettem, hogy a fehér színű busz pont akkor áll meg a megállónál. Rohanni kezdtünk, a srácok pedig hátulról toltak előre.
- Aztán védekezzetek! - ordította az egyik mögöttem, mire a többi is röhögni kezdett.
- Pofa be! - kiáltottam vissza, majd felugrottam a buszra, anélkül, hogy a sofőr észrevett volna, így nem kellett jegyet fizetnem. Lelökdöstem a fiúkat a buszról, hisz velem akartak jönni, majd vihogva ugyan, de feladták.
A busz ajtaja bezáródott köztük és köztem, én pedig kuncogni kezdtem.
- " Milyen jó barátaim is vannak."
Sóhajtottam, majd megfordultam, tekintetem pedig összetalálkozott egy mogyoróbarna szempárral. A lány az utolsó előtti sorban ült, az ablak mellett. Kábultan figyelt engem, ajkai között leheletnyi távolság született. Barna, hullámos fürtök keretezték sápadt és fáradt arcát. Ahogyan a busz döcögött, úgy ugrottak meg a huncut kis fürtök.
Nem bírtam róla levenni a szemem. El akartam fordítani a fejem, de rajta felejtettem a tekintetem. Majd szinte egy időben, ő az ablakot kezdte bámulni, én pedig az ajtót. Szemem sarkából viszont még rá-rá pillantottam, ő pedig ugyanezt tette.
